Hogyan használd, és miért jó a Windows 10 idővonala.

Hogyan használd, és miért jó a Windows 10 idővonala.

Hogyan használd, és miért jó a Windows 10 idővonala.
Szerző: | Frissítve 2019 április 02

Az idővonal funkció a 2018 áprilisi frissítéssel érkezett, nem tagadom nekem rögtön a kedvencem lett. Ebben a cikkben mindent megmutatok, amit tudnod kell róla, és azt is megmutatom, hogyan vedd használatba.

Mi a Windows 10 idővonal?

Az idővonal a Feladatnézet funkció javítása. A korábbi Feladatnézet funkció áttekintést nyújtott az összes nyitott és futó alkalmazásról, hasonlóan a Feladatváltó működéséhez. De a Feladatváltó az Alt + Tab használatával aktiválódik, míg a Feladatnézet a Win + Tab billentyűk együttes lenyomásával érhető el.

Hogyan változott meg, a 2018. áprilisi frissítéssel a Feladatnézet? Már nem csak az éppen futó alkalmazásokat jeleníti meg. Az új idővonalon lefelé görgethetsz, és megnézheted a korábban megnyitott fájlokat, dokumentumokat, az elindított alkalmazásokat, valamint a megnyitott weboldalakat. Hasonló a böngésző előzményekhez, csak itt a Windows használat előzményeit találod meg.

A Windows azt is megpróbálja kielemezni, hogy ezeket az alkalmazásokat, dokumentumokat és weboldalakat együtt használtad-e. Ha úgy gondolod, hogy ezek az alkalmazások, dokumentumok és weboldalak egy bizonyos csoportja kapcsolatban áll egymással, akár csoportookba is szervezheted Őket, a további asztalokra húzva.

Az idővonalon minden, amit korábban megnyitottál, elindítottál folyamatosan fel van sorolva. A legfrissebbek vannak legfelül, és ahogy görgetsz lefelé, úgy haladhatsz egyre visszább a múltba. Az idővonal két szinten is szervezi a megnyitott programokat, fájlokat, oldalakat: az alapértelmezett nézet a napi tevékenységeket jelenít meg, de ha egy napon tíznél több tevékenység volt. Akkor megjelenik az adott nap dátuma mellett egy link „Összes X tevékenység megtekintése” ha erre rá kattintasz, akkor az adott napon használt programok, fájlok óránkénti bontásban jelennek meg. Innen úgy tudsz visszalépni, hogy a „Csak a top tevékenységek megjelenítése” linkre kattintasz.

Alapértelmezés szerint az Idővonal a tevékenységeket három napra visszamenőleg tárolja, de ezt meghosszabbíthatod 30 napra, ha szinkronizálod az idővonalat az OneDrive-el.

Miért hasznos a Windows 10 idővonal?

Ha jobban belegondolok ez nagyon hasonlít a Windows intézőben megtalálható legutóbbi helyek, vagy Windows 10 esetében a Fájlkezelő „Legutóbbi fájlok” szekciójához. Ezeknél azonban sokkal intelligensebb és jobban szervezett. Arról már nem is beszélve, hogy az egyes programokkal, fájlokkal, dokumentumokkal sokkal több mindent tehetsz, mint az intézőben található megoldással.

Ahogy fentebb már említettem, az Idővonal szinkronizálási lehetőséggel is rendelkezik, lehetővé téve az előzményeid szinkronizálását a Microsoft-fiókodba, ezzel pedig biztosítja, hogy más Windows 10-es eszközeidről is megnézhesd és hozzáférj a dokumentumaidhoz. Ezzel a lehetőséggel addig élhetsz amíg be vagy jelentkezve a Microsoft-fiókodba, így könnyedén át mozgathatod a dokumentumaidat például az asztali számítógépedről a laptopra.

Az idővonal jobb felső sarkában egy keresőt is elhelyeztek lehetővé téve a Tevékenységek, alkalmazások és dokumentumok közötti keresést. Ezen felül az idővonal nagyon jól együttműködik a MS Office és a OneDrive programmal. Az idővonal valós időben, képes elérni az Office és az OneDrive dokumentumok adatait, ha a szinkronizálási funkciót engedélyezted.

A Windows 10 idővonalának sötét oldala

A feladatkezelő korábban szinte csak a Microsoft Office és az Edge szolgáltatással működött együtt. Mostanra már azonban a Chrome, a postaláda vagy bármely más alkalmazás megjelenhet az idővonalon.

A Microsoft meghagyta a különböző programok fejlesztői számára a lehetőséget arra, hogy beépüljenek az Idővonalba, ha létrehoznak un. tevékenységkártyákat az alkalmazásaikhoz.

Sajnos az adatvédelem azért még nem igazán megoldott az idővonalon. Ha számítógépen több felhasználói fiók is van, akkor bizony más felhasználók tevékenysége is megjelenhet az idővonalon, és fordítva. Ezt ugyan letilthatod a beállításokban, de ha egy másik felhasználónak megvan a megfelelő jogosultsága, akkor könnyedén vissza kapcsolhatja. Az OneDrive szinkronizációról meg már nem is beszélve.

A Windows 10 idővonalának beállítása és használata

Az idővonal beállításainak módosításához nyisd meg a Gépház alkalmazást. Kattints a Start menüre és a Gépház ikonra kattintva a megnyíló ablakban keresd meg az adatvédelem szekciót, kattints rá, majd a bal oldali menüből válaszd ki és kattints a Tevékenységelőzmények sorra.

Tegyél pipát az első jelölő nézetbe „A Windows összegyűjtheti a tevékenységadataimat erről a PC-ről” ezzel tudod engedélyezni vagy letiltani az idővonal funkciót.

Ha a második jelölő négyzetbe is beteszed a pipát „A Windows szinkronizálja tevékenységadataimat erről a PC-ről a felhőbe” ezzel tudod ki vagy bekapcsolni, hogy a Tevékenységek elérhetőek-e más eszközeidről.

Lejjebb görgetve találsz még egy kapcsolót „Fiókokból származó tevékenységek megjelenítése” ha be kapcsolod akkor, a Tevékenységek megjelennek az idővonalon.

Ha meg szeretnéd tudni, hogy a Microsoft milyen tevékenységadataidat követi nyomon,  csak kattints a Microsoft-fiókom tevékenységadatainak kezelése linkre. Bejelentkezve a fiókodba menj a Tevékenységnaplók adatvédelmi oldalára, ott megkeresheted és egyenként törölheted az egyes elemeket. Ha minden elemet törölni szeretnél akkor menj vissza a „Gépház > Adatvédelem > Tevékenységelőzmények” részhez és kattints a Törlés gombra.

Ugye te sem szeretnél lemaradni további hasznos tartalmakról?

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

Ha tetszett a cikk, vagy úgy érzed ki maradt valami, oszd meg velem itt lent a hozzászólások közt.

A HDD klónozása, nem egyenlő a biztonsági mentéssel

A HDD klónozása, nem egyenlő a biztonsági mentéssel

Egy a feladathoz készült speciális programmal átmásolod, a teljes merevlemezed tartalmát bit-ről bit-re, egy másik merevlemezre vagy SSD meghajtóra. Ezt a folyamatot hívjuk klónozásnak. Ez egy fontos folyamat, ha a számítógéped elsődleges merevlemezét szeretnéd kicserélni vagy frissíteni. Azonban a klónozás nem ugyanaz, mint a biztonsági mentés.

Ebben a mai cikkben, a merevlemez klónozás, és a biztonsági mentés folyamatáról fogok neked hasznos információkat átadni.

Kezdjük a klónozással…

A merevlemez klónozása egy speciális másolás, ami számtalan esetben jól jöhet, például akkor, ha megsérül a merevlemezed.

Mielőtt bele kezdünk, engedd meg, hogy megosszak veled egy történetet, ami velem esett meg.

A történet…

Nem is olyan túl rég mit nem adtam volna érte, ha nekem is lett volna egy klónozott meghajtóm tartalékban.   Egy jó ideje használtam már SSD meghajtót a gépemben, és mert meg voltam vele elégedve, nagyobbra cseréltem. Sajnos ugyanannak a neves gyártónak egy gyengébb változatát választottam.

Én is beleestem abba a csapdába, hogy az árat néztem elsőként, és nem azt, hogy milyen a meghajtó minősége. Úgy gondoltam, hogy ennek a gyártónak a meghajtói minőséget képviselnek, eszembe sem jutott, hogy idő előtt meghibásodhatnak. Mivel az előző meghajtóm már több mint egy éve üzemelt, gondoltam ez az új meghajtó is ki fogja bírni addig, amíg egy még újabbra cserélem.

Sajnos nem így történt. Nagyjából egy évnyi működés után, teljesen használhatatlan lett ez a meghajtó. És vele együtt természetesen odavesztek az addig elkészített videóim, dokumentumaink, és sok-sok egyéb mentett állományon.  Ezeknek egy jelentős részét, igen fáradságos munkával, innen onnan sikerült pótolnom. Ha akkor lett volna a rendszeremről egy klón másolat, és a videókról, dokumentumokról mentés.

Akkor pillanatokon belül megoldottam volna a problémámat. Mindezt azért meséltem el, hogy egyetlen percig se gondold, hogy téged nem érhet utol az adatvesztés. Sajnos bárkit, bármikor, utol érhet. Ezért azt javaslom, ha eddig nem tetted volna, akkor már a mai naptól készíts egy biztonsági mentést a fontos dokumentumaidról. És ha rendelkezel egy tartalék merevlemezzel, akkor készíts egy klón másolatot a rendszeredről.

A partíció klónozása…

A fent említett rémtörténetek mellett akkor is hasznos, ha egy új meghajtóra szeretnéd költöztetni meglévő rendszered.

Ezzel a megoldással, egy komplett működőképes másolatot hozhatsz létre a telepített rendszerről. Amit, ha beépítesz a számítógépedbe, akkor megúszhatod a rendszered újra telepítését, és a munkát ugyanott folytathatod, ahol abbahagytad. Egy meghajtónak a cseréje még a laptopok esetén sem tart tovább öt percnél. Ha rendelkezel egy ilyen klón másolattal, akkor néhány perc alatt újra tudod éleszteni a gépedet, és vissza tudsz térni a félbeszakadt munkádhoz.

A merevlemez klónozására viszonylag sok ingyenes programot találhatsz. Ezek mindegyike képes tökéletesen elvégezni ezt a feladatot. pl. a Macrium Reflect Free, HDClone Portable Free Edition, vagy az Acronis True Image Home 2013.

Egy következő cikkben, a Macrium Reflect Free programon keresztül, részletesen be fogom mutatni egy ilyen klón másolat létrehozásának a folyamatát. Szeretnél értesítést kapni a megjelenésről? Iratkozz fel itt a bejegyzés alatt a cikk értesítőre.

Mi történik klónozáskor…

A lemez klónozása során a teljes merevlemez tartalma bitről bitre átmásolásra kerül egy kép fájlba. Ez nem egy egyszerű másolás és beillesztés, a művelet, minden elemet átmásol a gazda gépről. A rejtett fájloktól kezdve a beállításokon keresztül a meghajtó programokig mindent és így hozza létre ezt a képfájlt.

Arra azonban figyelned kell, hogy az meghajtó, amire a másolatot készíted, lehetőleg ugyanakkora vagy nagyobb legyen, mint a lemásolni kívánt gép merevlemeze. Egy 1TB-os merevlemez esetében ez manapság már nem jelent extrém kiadást. Azonban, ha egy SSD meghajtóra szeretnéd költöztetni a rendszered, akkor ahhoz még igencsak borsos áron juthatsz hozzá.

Ilyenkor, hogyha az új meghajtó kisebb, akkor úgy kell végrehajtani a klónozást, hogy csak bizonyos részek kerüljenek át az új lemezre. Célszerű ekkor csak a működő Windowst, a hozzá tartozó programokat, meghajtókat és a beállításokat klónozni. Az egyéb dokumentumokat pedig, meg hagyod az eredeti merevlemezen.

Milyen előnyei vannak a klónozásnak…

Egy ilyen lemez képet használhatsz a számítógéped pontos állapotának a visszaállítására. Egy másik, de azonos hardver kiépítésű gépen egyszerűen újra létre tudod hozni ugyanazt a pontos konfigurációt. Valamint ahogy fentebb már említettem, egy teljes katasztrófa esetén szintén jól tudod használni.

És persze hátrányai is vannak…

A fő hátránya, hogy mint adatmentési rendszer nagyon lassú. Mert a klónozás egy teljes pillanatfelvételt készít az egész rendszerről, és ez ráadásul sok helyet is foglal. Ha pedig egy ilyen lemez képet átmásolsz egy másik számítógépre, aminek nem pontosan ugyanolyan a hardver konfigurációja, az illesztőprogram, és más stabilitási problémákhoz is vezethet.

Tehát a klónozás nem alkalmas a napi adatmentésre…

Akkor nézzük meg mi is valójában az adatmentés, vagy Biztonsági másolat, angolul a „Backup”. A biztonsági mentés, mint fogalom, különböző meghatározásokat tartalmazhat, attól függően, hogy éppen ki mit ért alatta. Ezért célszerűnek gondolok egy alapvető meghatározást megfogalmazni.

A biztonsági mentés egy olyan rendszeres időközönkénti, automatikus és program által vezérelt mentési eljárás, ami a fontos fájlokat, a számítógépről egy másik helyre másolja annak érdekében, hogy azt biztonságban tartsa.

A Windowsnak a fájl történet funkciója lehetővé teszi, a fájlok visszaállítását egy másik meghajtóról. Megjegyzem, hogy bármilyen egyszerű, vagy kezdetleges biztonsági mentés, még mindig jobb, mint ha egyáltalán nincs semmi.

Van egy általánosan elfogadott szabály, amit cégek, vagy fontosabb adatokat tároló szerverek esetében alkalmaznak. Ezt az általános szabályt úgy hívjuk, hogy 3-2-1

Az adatok 3 példánya, helyben minimum 2 különböző tároló helyen, 1 pedig minden esetben egy külső tárolón.

Nézzük ezt egy kicsit pontosabban. Tehát az eredeti adatról készül még 3 másolat amelyből 2 az adatot létrehozó számítógéppel azonos helyen tárolunk. Pl.: egy példány lehet magában a PC-ben egy teljesen külön álló merevlemezen. Vagy laptopok esetében, mivel a két merevlemez nem mindíg oldható meg, akkor szóba jöhet egy NAS meghajtó. Egy példány, egy a géptől független külső tároló, például egy USB külső merevlemez. És 1 példány minden esetben valamilyen távoli helyen, például egy FTP vagy felhő tárhelyen.

Így bármi is történjék az eredeti dokumentumokkal, fájlokkal azok még akkor is visszaállíthatók, ha éppen fizikailag mondjuk nem érhető el a merevlemez vagy a külső USB tároló. Akkor a felhőtárhelyről vissza tudod állítani az adatokat

biztonsági mentés akkor van jól beállítva…

Akkor van jól megtervezve, ha rendszeresen, különösebb beavatkozás nélkül, automatikusan elkészíti ezeket a másolatokat a dokumentumaidról. Illetve meghatározott időnként, vagy a gép bekapcsolásakor, vagy pedig a gép kikapcsolása előtt automatikusan  szinkronizálja is az adataidat és elkészíti a másolatokat. Ez tehát egy automatikus folyamat. Ehez is fogok egy következő cikkben mutatni programokat valamint meg fogom mutatni, hogy hogyan tudod beállítani úgy biztonsági mentésed hogy a fenti kritériumoknak megfeleljen.

Ugye te sem szeretnél lemaradni további hasznos tartalmakról?

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

Ha tetszett a cikk, vagy úgy érzed ki maradt valami, oszd meg velem itt lent a hozzászólások közt.

A VirtualBOX telepítése, egy virtuális gép beüzemelése

A VirtualBOX telepítése, egy virtuális gép beüzemelése

Mire jó a VirtualBOX, és mi az a virtuális számítógép

A VirtualBOX egy speciális program, ami lehetővé teszi, hogy egy kellően erős, fizikailag is létező számítógépen további számítógép szimulációkat, azaz fizikailag nem létező számítógépeket hozz létre. Ahhoz, hogy ki próbáld legalább 2-4 GB vagy még inkább 6-8 GB fizikai memóriára lesz szükséged. És erősen ajánlott egy olyan processzor, ami támogatja a virtualizációt. Ha ezek meg vannak akkor nyugodtan telepítheted a VirtualBOX programot.

A virtuális számítógép előnyei

Nagyon sok előnye van egy virtuális gépnek, de ami talán a legfontosabb, hogy ebben a szimulált környezetben futtatott operációs rendszer, és program, semmilyen formában nem veszélyezteti, a gazda gépet. Gazdagép alatt, a valódi, fizikailag is létező számítógépedet értem. Erre kerül rá, ezen belül lesz szimulálva egy másik számítógép.

Mivel ez a szimulált gép, teljes egészében el van zárva a fizikai gépedtől, így ha itt összeomlik a feltelepített operációs rendszer, vagy vírus támadás éri, akkor az nincs hatással a valódi számítógépedre. Teljes nyugalommal ki próbálhatsz benne bármilyen ismeretlen programot. Így, ha összeomlik a szimulált rendszer vagy, netán vírust tartalmaz az új program azzal nem sodortad veszélybe a valódi számítógépedet és operációs rendszered.

A VirtualBOX letöltése

https://www.virtualbox.org/wiki/Downloads oldalról tudod letölteni a programot. A VirtualBOX platform független így Windows mellett más operációs rendszerekhez is elérhető, pl.: OS X, vagy Linux. Válaszd ki az operációs rendszerednek megfelelő verziót a letöltési oldalon (pl.: Windows gazda) és töltsd le a gépedre. Ez után jöhet a program telepítése.

VirtualBox platform csomagok
A VirtualBox telepítő

A letöltött fájl egy végrehajtható .exe állomány lesz, kattints rá kettőt, a Windows rákérdez, hogy szeretnéd-e futtatni a programot. Itt válaszd a „Futtatás” gombot. Ez után, ha nincs lekapcsolva a felhasználói fiókok felügyelete még kapsz egy figyelmeztető ablakot, itt is engedélyezd a futást, és ha mindent jól csináltál megjelenik a telepítő ablaka. Ha tudsz angolul ajánlott, hogy kattintás előtt olvasd el a szöveget. Igaz ez itt most nem létfontosságú, de jobb, ha már most megszokod, hogy nem kattintgatunk vaktában.

Egyébként egy sima üdvözlő képernyő, ahol leírják, hogy a „Next” gombra kattintva települ a gépedre a VirtualBOX program, ha pedig a „Cancel” gombra kattintasz akkor kilépsz a telepítőből. Tovább lépéshez kattints a „Next” gombra.

És telepítése

Ebben az ablakban, ha szeretnéd ki választhatod, hogy milyen applikációk kerüljenek telepítésre. Például az USB támogatás, vagy a VirtualBOX hálózati eszközök. Alap esetben ezeket nem kell állítgatni, minden maradhat úgy ahogy a telepítő felajánlotta.

Ez után megadhatod, hogy hova települjön a program, szintén érdemes meghagyni a felajánlott telepítési helyet.

Alul találsz még néhány gombot, a „Disk usage” gombra kattintva megnézheted, hogy melyik meghajtón mennyi helyet foglal majd el a program és mennyi szabad helyed van. A „Back” gombbal visszaléphetsz az előző ablakba. Ha itt is minden rendben van kattints a „Next” gombra.

VirtualBox telepítési könyvtár kiválasztása
VirtualBox telepítő, hova szeretnénk ikont

A most látható ablakban meghatározhatod, hogy milyen elemeket hozzon létre, vagy ne a telepítő. Sorrendben az alábbiak:

  • Startmenü bejegyzés
  • Ikon az asztalon
  • Ikon a gyorsindítóban
  • Regisztrációs fájl bejegyzés

Alapértelmezésben mindegyik ki van jelölve, célszerű ezeket meghagyni, a folytatáshoz kattints a „Next” gombra.

Ez egy figyelmeztető ablak, amelyben jelzi a VirtualBOX telepítő,hogy amíg telepíti a saját hálózati eszközeit, addig megfogja szakítani az internet kapcsolatod. A telepítést követően a géped  újra vissza kapcsolódik a hálózatra.

Az ablakban még fel tesz egy kérdést, arra vonatkozóan, hogy folytatod-e a telepítést.

Ha igen akkor nyomd meg a „Yes” gombot

VirtualBox hálózat telepítés
A VirtualBox telepítés megkezdése

Ebben az ablakban jelzi neked a program, hogy minden beállítás elmentésre került és a telepítő varázsló készen áll a telepítés megkezdésére

Kattints az „Install” gombra a telepítés megkezdéséhez. Ha meg szeretnéd tekinteni vagy megváltoztatnád bármelyik telepítési beállítást, kattints a „Back” gombra.  A varázslóból való kilépéshez pedig kattints a „Cancel” gombra.

Egy rövid telepítési folyamat után, a megjelenő ablak arról tájékoztat, hogy a VirtualBOX telepítése befejeződött.

Ha szeretnéd azonnal elindítani a VirtualBOX programot akkor a jelölőnégyzetben hagyd benn a pipát, ha nem szeretnéd elindítani, akkor pedig vedd ki a pipát, majd ezt követően, a telepítő varázslóból való kilépéshez kattints a „Finish” gombra.

A VirtualBox telepítés vége

A VirtualBOX indítása, és egy operációs rendszer telepítése

A VirtualBox kezelő felülete

A program indítása után ez a felület fogad. Egy új „Virtuális gép” létrehozásához a bal felső sarokban lévő kék „Új” gombra kattintva kezdhetsz hozzá.

Az alábbi videón létrehozunk egy új virtuális gépet, majd a Windows 10 operációs rendszert telepítjük erre a gépre.

TETSZETT EZ A CIKK ÉS NEM SZERETNÉL LEMARADNI A TOVÁBBI TARTALMAKRÓL, ÉRDEKES ÍRÁSOKRÓL?

IRATKOZZ FEL ITT ALUL A CIKK ÉRTESÍTŐRE.

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

A legjobb Chrome-bővítmények a Googletól

A legjobb Chrome-bővítmények a Googletól

A Google Chrome Internetes áruházában elérhető, több ezer bővítmény közül, bizony nehéz meghatározni, hogy melyiket is lenne célszerű telepíteni.

Arról nem is beszélve, hogy sok, az ismeretlen harmadik féltől származó kiegészítő. Melyekkel szemben, nem árt az óvatosság.

Ha biztonságban szeretnéd tudni a gépedet, akkor az áruház bal oldali menüsávjából, a „Kategóriák” alatt, nyisd ki a legördülő listát, és válaszd ki a „Google-tól” sort.

Hiszen ki más is adhatna jobb bővítményeket a Chromehoz, mint maga a Google.

Google chrome internetes áruház, bővítmények

Így add hozzá a bővítményeket a Chrome-hoz

Google Chrome, további eszközök, bővítmények

Egy bővítmény hozzáadásához, kattints a jobb felső sarokban, a Google chrome személyre szabása és beállításai gombra. ( a 3 pont )

A legördülő menüből válaszd ki, és kattints a „További eszközök” menüpontra, majd az almenüben a Bővítmények menüpontra. Ekkor megjelenik a már telepített bővítmények oldala. Az oldal alján találsz egy linket, „További bővítmények letöltése”.

Kattints rá ekkor megjelenik a Google internetes áruház oldala. Válaszd ki a Kategóriák menüből a „Google tól” sort. Így már csak a Google bővítményeit fogod látni. Keresd meg és kattints a szükséges bővítményre.

Bővítmény hozzáadása

Végezetül a megjelenő bővítmény ablakában, kattints a jobb felső sarokban, a „Hozzáadás gombra” és készen is vagy.

A hasznostól az egyediig, amire csak szükséged lehet. Itt vannak a legjobb Chrome bővítmények, közvetlenül a Google-tól.

1. Google Levélfigyelő

Google Levélfigyelő

Megjeleníti az olvasatlan üzeneteket a Google Mail beérkező levelei között. A gombra kattintva meg is nyithatod a beérkező leveleid. Arra érdemes figyelned, hogy nem csak az elsődleges mappában lévő leveleket mutatja.

Hanem a promóciók, és a közösségi mappa leveleit is. Ezeket a mappákat célszerű rendre ellenőrizni, és törölni a tartalmukat, ha az érdektelen a számodra.

2. Küldés a Gmailből (a Google-tól)

Küldés a Gmailből

A bővítmény beállításainál megadhatsz egy előtagot, amit a program be illeszt a levél tárgysorába, az oldal címe elé. Pl. „Érdekes link:” előtag. Ekkor küldéskor így fog megjelenni a tárgysorban: „Érdekes link-weboldal címe”

Ha találsz egy érdekes oldalt a neten, amit szeretnél megosztani egy vagy több ismerősöddel, ez a bövítmény segit ebben.

Ha be vagy jelentkezve a Gmail fiókodba, és az internetes böngészés közben, találsz egy olyan oldalt, amit elküldenél valakinek, csak kattints a bővítmény gombjára.

Ekkor megnyílik egy felugró ablakban a Gmail, és automatikusan létrejön egy üzenet. Ami a tárgymezőbe, a küldendő oldal címét írja be.

A szövegmezőbe pedig, beilleszti az oldal URL linkjét. Ha nem vagy bejelentkezve a Gmail fiókodba, akkor az ablakban elsőként, a bejelentkezés nyílik meg.

Küldés a Gmailből ablaka

A Google Hangouts-bővítmény, az egyik egyszerű módja annak, hogy elindíts egy beszélgetést. Kattints az eszköztáron lévő gombra, és megnyílik egy Google Hangouts ablak.

Felvehetsz egy korábbi csevegést újra, vagy újat is indíthatsz, akár telefonálhatsz is, vagy videohívást kezdeményezhetsz.

Módosíthatod az állapotod, beállíthatod az értesítéseket, és a Google Hangouts alkalmazás beállításait is módosíthatod.

Google Hangouts

4. Office-szerkesztés

Office-szerkesztés bővítmény

Ha nincs telepítve a Microsoft Office a számítógépen, de meg kell nyitnod a fájlt, akkor szükség van az Office szerkesztés bővítményre.

A dokumentumok, táblázatok, és diavetítések szerkesztéséhez csak Húzzd a fájlt a böngészőablakra, és máris megnyílik a google kapcsolodó alkalmazása.

Például egy Excel-fájl a Google Táblázatokban nyílik meg, hogy megnézhesd és szerkeszthesd. Ezután mentheted a fájlt akár új formátumban is, vagy annak eredeti formájában.

5. Mentés a Google Drive-ra

A Mentés a Google Drive-ra lehetővé teszi, hogy gyorsan mentsd az aktuális oldalt, vagy egy dokumentumot esetleg egy képet a Google Drive-fiókodba.

Egy oldal mentéséhez egyszerűen kattints az eszköztáron lévő gombra, ha már betöltődött az oldal. A beállítások között megadhatod, hogy hogyan mentse az oldalt.

Teljes oldal mentése képként (.png formátumban) vagy csak az oldal látható részének mentése képként (.png). Mentheted HTML-forrásként (.html), vagy internetes archívumként (.mht) és végül mentheted az oldalt Google-dokumentumként.

Mentés a Google Drive-ra
Mentés a Google Drive-ra, Windows helyi menü
Mentés a Google Drive-ra, a mentés helye

A beállításokat eléréséhez kattints jobb egérgombbal az eszköztáron a Google drive ikonjára, és válaszd a beállítások menüpontot. Más elemek például egy kép mentéséhez kattints a jobb egérgombbal a képre, és a megjelenő helyi menüből válaszd a Mentés a Google Drive-ra lehetőséget.

6. Kép szerinti keresés

Megtetszett egy kép szeretnél hasonló képeket látni, akkor a Keresés kép szerint bővítményre van szükséged.

Miután telepítetted a bővítményt és látsz egy képet az interneten csak, kattints a jobb egérgombbal a képre. Megjelenik egy helyi menü,  ebben válaszd a Google Keresés ezzel a képpel, menüpontot.

Egy új lap nyílik meg a keresési eredményekkel, amelyek nemcsak hasonló képeket tartalmaznak, hanem a weboldalakat is.

Kép szerinti keresés

Beállíthatod, hogy a kép jobb alsó sarkában jelenjen meg a bővítmény ikonja, egy kis kék színű fényképezőgép. Így nem szükséges a helyi menüt lenyitni, elegendő a kis ikonra kattintani és már elindul is a keresés.

7. Google Hasonló oldalak

Találtál egy szuper internetes boltot, egy érdekes blogot olvasol, vagy internetes kutatást végzel, és szeretnél hasonló oldalakat megnézni.

A Google Hasonló oldalak bővítménye olyan oldalak listáját mutatja meg, mint a meglátogatott oldalak. A bővítmény telepítése után, kattints az eszköztáron a Google Hasonló oldalak megtekintése gombra.

Kapsz egy listát, ahol bármelyiket ki választhatod, és egy kattintással a kiválasztott weboldalra ugorhatsz.

Google Hasonló oldalak bővítmény

8. Google Fordító

Google Fordító

Bár a Chrome beépítve is tartalmazza a Google fordítót, azonban az csak a teljes oldalt tud fordítani, nincs lehetőség csak egyes szavak vagy kijelölt részek fordítására.

Ha be kapcsolod a Chrome beállításai között akkor minduntalan lefordít minden a beállításokban megadott nyelvű idegen oldalt.

Arról már nem is beszélve, hogy némely oldal a fordítás után teljesen össze törik, a képek össze csúsznak, és így már nem biztos, hogy élvezhető a tartalom. Ha ki kapcsolod akkor jobb gombbal ugyan elérhető, de ebben az esetben is csak a teljes oldalt tudod fordítani.

A bemutatott bővítmény csak akkor aktivizálja a fordítást, ha rá kattintasz. Ha nincs szükség az egész oldal fordítására, az egérrel kijelölhetsz egy-egy szót, vagy egy bekezdést. Majd kattintasz a fordító ikonjára és csak a kijelölt szót vagy szavakat fordítja le. Természetesen itt is választhatod a teljes oldal fordítását.

9. Google Beviteli Eszközök

Ismersz egy-két vagy több egzotikus nyelvet, és szeretnél elkészíteni egy dokumentumot valamelyik nyelven? De nem tudod, a bilentyüzeten hol keresd, a nyelv specifikus karaktereket. Ebben segit neked a Google beviteli eszközök. A bővítmény telepítése után kattints az eszköztáron található gombra, és válaszd a Bővítmény beállításai lehetőséget. Ezután keresd ki, a használni kívánt nyelvet. Majd dupla kattintással, vagy kijelöléssel, és az ablakok közti kis nyil ikonra kattintva, vedd fel a kiválasztott beviteli eszközökhöz.

Google Beviteli Eszközök

Ez után ha megnyitsz egy dokumentumot, és szeretnél valamelyik nyelven, begépelni egy szöveget, kattints az eszköztáron a Google beviteli eszközök gombra. A listából válaszd ki az eszközt, és máris az adott nyelvnek megfelelően rendezi át, a billentyűzeted.

10. Szín javító

Ha színtévesztő vagy, esetleg gondjaid vannak a színérzékeléssel. Ha gondot okoz, hogy nem helyesen érzékeled, egy weboldalon a látott színeket.

A Google Szin Javító bővítménnyel megoldhatod ezt a problémát. Amikor meglátogatsz egy webhelyet, kattints a gombra, az eszköztáron és válaszd ki a leginkább megfelelő színsémát.

Három lehetőség közül választhatsz, további finomításhoz használd a csúszkát, így beállíthatod tetszés szerint a színeket.

Szín javító bővítmény

11. Google Tudós gomb

Google Tudós gomb

Keress tudományos cikkeket az internet böngészése közben! Ez egy igazi időtakarékos bővítmény, ha bármilyen kutatást végezel, már nem kell megnyitnod a Google Tudós webhelyet.

Ez a bővítmény egy gombot ad a böngészőhöz, hogy bármely weboldalról könnyedén elérhető legyen, a Google Tudós. Az akadémiai folyóiratok, könyvek, technikai jelentések és még sok más kereséséhez, csak nyomd le az eszköztáron lévő gombot.

A Google Tudós keresőmező, egy kis ablakban jelenik meg, ahova be írhatod a kereset szót, vagy kifejezést.

12. Google Tone

Ideális kiegészítés az irodai dolgozók, iskolák, diákok vagy családok számára, olyan esetben amikor minden számítógépen ugyanazon oldalt szeretnék megnyitni.

Ez a bővítmény lehetővé teszi, hogy a meglátogatott oldalt a hallótávolságban lévő számítógépekre sugározza.

Természetesen a résztvevő számítógépeken telepítve és bekapcsolva kell legyen, a bővítmény.

Csak kattints a gombra, az eszköztáron amikor el szeretnéd küldeni az aktuális oldalt. Egy hangjelzés hallatszik az adatok elküldése közben, majd a többiek értesítést kapnak, és megnyithatják a küldött oldalt.

13. Földnézet a Google Földről

Földnézet a Google Földről

Ha Google Earth rajongó vagy, akkor beállíthatod úgy a böngésződ, hogy minden egyes új lap megnyitásakor új, látványos képet nézhess meg.

Pontosan ez nyújtja a Földnézet a Google Föld bővítménye. Megtekintheted a képeket a korábbi fülek megnyitásakor.

Vagy akár háttérképként le is töltheted a képet, de a galériát is megnyithatod további gyönyörű műholdas felvételek készítéséhez.

14. Google Művészet és kultúra

Google Művészet és kultúra

Szereted a művészi képeket, festményeket? A Google Művészet és kultúra bővítmény jóvoltából Művészeti remekművek láthatsz a böngésződben. Vigyél bele egy kis művészetet a napodba!

Ezzel a kiterjesztéssel minden új Chrome-fülön remekműveket láthatsz, Van Gogh és Monet, és a világ minden tájáról származó utcai művészektől a kortárs művekig. A grafikák naponta frissülnek, de módosíthatod a beállításokat úgy is, hogy új kép jelenjen meg minden alkalommal, amikor új fület nyitsz.

Ha egy műalkotás felkelti az érdeklődésed, a kíváncsiságod, csak kattints a képleírásra, hogy többet megtudhass az alkotásról a Google Kulturális Intézet honlapjáról.

Google Művészet és kultúra bővítmény beállításai

15. Tudatos szünet

Egy szuper bővítmény a Google-tól a Mindful Break. Beállíthatod az eszközt, hogy emlékeztessen, az általad választott időben, tarts szünetet. A figyelmeztetést beállíthatod 1 vagy több órára, vagy egy adott időpontra minden nap, de használhatsz véletlen emlékeztetőt is. Azt is eldöntheted, hogy mi legyen az emlékeztető egy ikon, vagy böngésző értesítés, esetleg harang jelzéssel. A bővítmény segít a nyugodt levegővétel ritmusának a beállításában is. Csak kattints a gombra és pihenj.

Tudatos szünet
Tudatos szünet, bővítmény beállításai

És ez még nem minden. Ez csak egy rövid lista, a Google által elérhető Chrome-bővítményekről. A Chrome Internetes áruház keresőjével még sokkal többet is találhatsz.

Ha tetszett ez a kis gyűjtemény, vagy hasznosnak találod valamelyik kiegészítőt, ne felejtsd megírni itt lent a hozzászólások között.

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

Te milyen operációs rendszert használsz?

Te milyen operációs rendszert használsz?

Ezt a cikket két évvel ezelőtt írtam, most sem veszített az aktualitásából. Igaz a számok egy kicsit másképp alakultak azóta. Ezért nekiláttam frissíteni és kibővíteni.  Szóval még 2018-ban eljutottam egy érdekes cikk kapcsán a netmarketsare.com oldalra, ahol érdekes Statisztikákat találsz Számítógépekkel táblagépekkell, operációs rendszerekkel kapcsolatban.  Most is mint akkor csak a különböző operációs rendszereket vizsgáltam és csak az asztali gépek és laptopok tekintetében.

Nagyításhoz kattints a képre

Nagyításhoz kattints a képre

Nagyításhoz kattints a képre

Az ma sem kérdéses, hogy a Windows magasan veri a mezőnyt. Igaz veszített valamennyit azóta a részesedéséből, de ez nem számottevő az összes Windows verziót figyelembe véve az akkori közel 88% mára visszaesett 87% körüli értékre a fennmaradó 13 %-on osztozik a többi operációs rendszer a különféle Linuxok, az OSX és a többiek.

Nagyításhoz kattints a képre

Ha megnézzük a bal oldali régebbi grafikont akkor korábban jól látható volt, hogy a Windows 10 lassan, de biztosan jött fölfelé. Akkor még a Windows 7 jelentősen magasabb pozícióban volt. Persze még csak 2 éves volt az új Windows 10 operációs rendszer. Majd 2018 év végére körülbelül decemberben legyűrte a Windows 10 a hetest. 2019 február környékén még rá erősített egyszer a Windows 7 megpróbálta visszaszerezni az előnyt. Azonban ez akkor már nem sikerült, és azóta folyamatosan csökken a részesedése.

A grafikonokon még mindig szerepel a Windows XP igaz Nagyon szerény 2%-al azonban ne felejtsük el, hogy ez a két százalék a világ összes számítógépét figyelembe véve, ami körülbelül 2- 2,5 milliárd számítógép és most csak az asztali számítógépekről és laptopokról beszélünk így ennek a két százaléka bizony 40 50 millió számítógépet jelent mindezt úgy, hogy a Windows XP támogatása 2014 áprilisában teljes egészében véget ért.

 

Mindez csak azért érdekes, mert most egy ugyanilyen váltás előtt állunk. A Microsoft január 14 én a Windows 7 támogatását fogja lezárni. Ami persze most sem jelenti azt, hogy egy csapásra működésképtelenné válnak a Windows 7 rendszert használó számítógépek. Pusztán annyit jelent, hogy a Microsoft a továbbiakban nem ad ki javítást nem fogja támogatni sem telefonon sem távsegítséggel nem fog segítséget nyújtani a rendszerhez.

A Microsoft a vállalati felhasználóknak, és lehet hallani olyat, hogy kisvállalkozásoknak is nagyon komoly pénzért Természetesen még további három évig fog támogatást nyújtani Ezt követően azonban teljes egészében leállítja a Windows 7 támogatását. 

Az elmúlt hetekben rengeteg helyről szinte ömlik ránk az információ ezzel kapcsolatban. Hogy miért nem szabad tovább használni a Windows 7-est. Az természetes, hogy ha egy rendszer nem kap frissítést akkor előbb utóbb támadhatóvá válik. De nem ebben rejlik a legnagyobb hátránya a dolognak ezt valamilyen úton módon ki lehet küszöbölni a legdurvább módszer Ezek közül hogyha egyszerűen a gépet le csatlakoztatjuk az internetről akkor nagy valószínűséggel nem fogja a rendszerünket semmilyen fertőzés utolérni.

Persze ebben az esetben nem is tudjuk másra használni a gépet, mint a helyi programok futtatására. Ami amúgy ma már lássuk be nem mindig elegendő.  A nagyobb problémát inkább a hardverek és más harmadik féltől származó szoftvereknek a támogatása jelenti. Egyszerűen az új hardverek és szoftverek nem fognak megfelelően, vagy rosszabb esetben egyáltalán működni a rendszerrel.

A nagyon fontos frissítéseket továbbra is meg lehet azért szerezni a rendszerhez. Nyilvánvaló, hogy ehhez egészen más megoldások felé kell fordulni.  Egyrészről nekünk saját magunknak kell megkeresni az adott frissítést letölteni és telepíteni. A my digital life fórumán például az olvasható, hogy a Windows embedded standard 7 támogatása 2021 -ig. tart, és ezekkel a frissítésekkel a normál windows7 is elboldogul.

Szintén itt ezen a fórumon olvasható, hogy valaki felfedezte a módját a kiterjesztett biztonsági frissítések engedélyezésére minden olyan gépen, amelyen a Microsoft Windows 7 operációs rendszerrel fut. Ezzel a módszerrel 2023 -ig. frissíthető az operációs rendszer.

Az persze megint egy másik kérdés, hogy mennyire becsületes ilyen módon tulajdonképpen ingyen megszerezni a frissítéseket.  Annak idején a Windows XP -hez is létezett ilyen buherált megoldás, ami elég nagy visszhangot is kapott. A Microsoft is elítélte, azonban semmit nem tett a megakadályozására. Arról semmit nem lehet tudni, hogy ez a Windows 7 esetében is így lesz-e.   Vajon most is szemet huny majd a Microsoft a dolog fölött vagy pedig lezárja ezt a kiskaput.

Ha pedig mégis éttérsz a Windows 10 használatára

Ha pedig úgy döntesz, hogy január 14 után áttérsz a Windows 10 használatára, akkor itt is rengeteg mód van arra, hogy relatíve olcsón, vagy akár ingyen használd az operációs rendszert.  Igen már hallom is a sok ellenzőt, hogy mennyire rossz a Windows 10, azonban ne felejtsük el, és a fenti grafikonok is ezt igazolják, hogy a részesedése közel 50% ami mindenképpen több mint egymilliárd számítógépet jelent.  Én magam is ezt a rendszert használom idestova már négy éve.

 

És, hogy egyáltalán nem nevezhető rossznak sem instabilnak a rendszer, feltéve, ha nem valami tört változatról beszélünk. Azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt 4 év során összesen kettő alkalommal kellett újra telepíteni. Az első esetben az egyéves SSD meghajtó mondta föl a szolgálatot, ezért vált szükségessé az újra telepítés. Majd ezt követően közel másfél éves használat után úgy döntöttem, hogy egy nagyobb meghajtót szerzek be és erre kellett újból feltelepíteni a rendszert. Ami azóta is hibátlanul működik. A laptop, amin használom lassan 8 éves lesz, a hardver kiépítése sem túl komoly, egy 4 magos második generációs i7 es processzor dolgozik benne, 8 GB memóriával megtámogatva. 

Milyen lehetőségeid vannak a Windows 10 re való frissítésre.

Az egyik és a legdrágább megoldás, ha magától a Microsofttól vásárold meg az operációs rendszert Ezt körülbelül 38-70000 Ft kiadást jelent attól függően, hogy a Windows 10 melyik változatát vásárold meg.

A másik véglet, hogy ha ingyen szeretnéd használni az operációs rendszert, illetve ingyen szeretnél frissíteni rá.  2019 novemberében még működött az a megoldás, hogy a Windows 10 telepítésekor, egy már meglévő Windows 7 vagy 8, vagy 8.1 aktiváló kulcsát adtad meg. Akkor azt elfogadta az operációs rendszer és aktiválta a Windows 10 szoftvert. Ezt a módszert továbbra is megpróbálhatod, lehet, hogy sikeres lesz. Azonban Ne feledd, hogy egy kulcs, egyszerre csak egy számítógépen használható. Tehát ha ezt az adott kulcsot, egy új PC re szeretnéd átvinni akkor nem fogod tudni aktiválni az új rendszert.

Nagyításhoz kattints a képre

Megteheted azt is hogy aktiválás nélkül használod az új rendszert. Ezt általában 30 napig lehetséges, és ahogy azt a korábbi rendszereknél is megoldható volt itt is az admin joggal futatott parancssorba beírva az slmgr -rearm parancsot, majd enterrel indítva további háromszor 30 nappal meghosszabbítható a próbaidőszak. A 120 nap után viszont már aktiválni kell az operációs rendszert. 

Persze ha nem aktiválod attól még továbbra is működőképes marad. Annyi történik, hogy az asztal sarkán megjelenik egy figyelmeztető üzenet, valamint a személyre szabás lehetőségei lesznek letiltva. Tehát például nem tudod az asztal hátterét megváltoztatni. Persze az nyilvánvaló, hogy Ebben az állapotában ez a rendszer sem fogja megkapni az aktuális frissítéseket Tehát tulajdonképpen semmit nem léptél előre a Windows 7 -hez képest.

A Microsoft ingyenes használatot biztosít különböző egyetemek, középiskolák számára is, ezzel a módszerrel szintén beszerezhető ingyenes Windows 10 frissítés. És persze nem kell aggódnod, az ingyenes kulcsot használhatod továbbra is, miután az egyetemet vagy a középiskolát befejezted.

Aztán persze ott vannak a különféle illegális aktivátorok, KMS szerverek, a tapasztalat azt mutatja, hogy ezekkel nem célszerű kísérletezni, mert a legtöbb esetben vagy valamilyen fertőzést visznek be a gépre, vagy instabil lesz a rendszer. Szóval bármit csak ezt ne, mert akkor tényleg csak bosszúságok sorozata lesz a számítógép használata.

Az interneten egyre másra fellelhetők olyan oldalak, ahol aktiváló kulcsokat tudsz beszerezni a rendszerhez, sokkal kedvezőbb áron. Magyarországon is találtam olyan weboldalt, ahol már 15 16 1000 Ft ért beszerezhető az operációsrendszerhez a licensz kulcs. Ezek az EU törvények alapján teljesen legálisan újra értékesített szoftver kulcsok. De még ettől olcsóbban is be lehet szerezni. Nem egy hirdetéssel találkoztam már, ahol 3-4000 Ft -os áron kaphatsz aktiváló kulcsot a Windows 10-hez, hogy ez mennyire legális, vagy sem arról sajnos nem tudok nyilatkozni, nincs tapasztalatom. Erre szoktam mondani, hogy egy próbát megér. Ha az MS gond nélkül aktiválja akkor nyertél. Egy példa a magyar GameStar oldaláról

És végezetül, ha csak a Windows 10 megjelenésével nem tudsz barátságot kötni, akkor arra is van lehetőséged, hogy át Szabd az operációs rendszer kinézetét, például a Windows 7-hez hasonlóra. Erről egyébként még ebben a hónapban tervezek egy teljes cikket írni.

Ha tetszett a cikk Küld el a barátaidnak, ha nem bosszantsd vele az ellenségeid!

Véleményed, kérdésed van? Szólj hozzá itt lent.

7

TETSZETT EZ A CIKK ÉS NEM SZERETNÉL LEMARADNI A TOVÁBBI TARTALMAKRÓL, ÉRDEKES ÍRÁSOKRÓL?

IRATKOZZ FEL ITT ALUL A CIKK ÉRTESÍTŐRE.

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

Microsoft XPS dokumentum író, mi ez és hogyan távolítsd el.

Microsoft XPS dokumentum író, mi ez és hogyan távolítsd el.

Írtam ma egy hivatalos levelet, amikor ki akartam nyomtatni, meg akadt a szemem a nyomtatók közt egy furcsa nevű nyomtatón. Eddig is ott volt a listában csak valahogy nem tűnt fel.  A Microsoft XPS document Writer magyarul Microsoft XPS dokumentum író. Hamar rá jöttem, hogy itt egy un fájlnyomtatóról van szó. Elkezdtem utána nézni, hogy minek is nekem ez a második ilyen speciális nyomtató, hiszen, ha fájlba szeretnék nyomtatni arra ott a PDF. A nyomozást azért is kezdtem el, mert arra gondoltam, talán ez egy új ígéretes formátum, ami esetleg többet tud, mint a PDF.  Sajnos csalódnom kellet olvasd el a mai cikkemet és megérted miért.

Te találkoztál már valaha a számítógépeden OXPS dokumentummal?

Nos, ha dokumentummal nem is, de ha van nyomtatód akkor biztosan találkoztál már a Microsoft XPS dokumentum író funkcióval. Ez automatikusan egy speciális fájlnyomtatóként települ a Windowssal együtt a gépedre. És ahogy a nevében is benne van fájlba lehet vele nyomtatni. Igen, érdekes megfogalmazás, mert többnyire vagy papírra vagy valamilyen fóliára de mindenképpen valamilyen fizikailag is megfogható hordozóra szoktunk nyomtatni.

A legfontosabb jellemzője,

hogy a kinyomtatott dokumentum egyszerű eszközökkel már nem vagy csak igen nehezen módosítható. A fájlba történő nyomtatásnak is ez az egyik legfontosabb jellemzője. Amikor megnyitsz egy ilyen speciális fájlba nyomtatott dokumentumot az már nem tudod szerkeszteni. Persze ez esetben a szerkesztés jóval egyszerűbb, mint a normál nyomtatott dokumentum esetében. Azonban szükséges hozzá az adott fájl formátum teljes kezelésére alkalmas program. Alapértelmezett esetben csak olvasni lehet ezeket a dokumentumokat.

A másik nagyon fontos jellemzője ezeknek a dokumentumoknak, hogy bármilyen platformon is nézzük meg a dokumentum kinézete nem változik meg. Az OXPS vagy Open XPS fájl formátumot a Microsoft hozta létre. Elsőként a Windows Vista rendszerben jelent meg, és az akkor már nagyon elterjedt PDF fájl formátum versenytársának szánták. Az XPS azonban a PDF-el szembeni hátrányát nem tudta ledolgozni, így nem igazán terjedt el. Ráadásul amíg a PDF valóban platform független tudott lenni, addig az OXPS Dokumentum például nem nyitható meg egy Mac számítógépen, ha nem telepítünk hozzá külön programot.

Manapság, ha valakinek platform független és nehezen módosítható dokumentumra van szüksége, az esetek jelentős százalékában a PDF formátum jut az eszébe. Mint annyi más speciális program esetében itt is későn ébredt a Microsoft, és nem, hogy vezető szerephez nem jutott, de még igazán elterjedni sem tudott. Mindezek ellenér az XPS dokumentum írót még a Windows 10 is tartalmazza. Ha te sem használtad még az OXPS formátumot és a jövőben sem szeretnéd használni, akkor eltávolíthatod a nyomtatók listájáról, és a nyomtatók menüből, ezzel is csökkentve a rendezetlenség látszatát. A felszabaduló erőforrásokat pedig más hasznosabb program használhatja.

A Microsoft XPS dokumentum író eltávolítása Windows 7 rendszerben.

A megjelenő ablakban keresd meg a Microsoft XPS Document Writer-t. Kattints rá a jobb egér gombbal és a megjelenő helyi menüből válaszd az Eszköz eltávolítása sort. Ezzel az XPS írót eltávolítottad az eszközök közül, többé már nem jelenik meg nyomtatáskor mint, nyomtató, azonban az általa lefoglalt erőforrásokat így még nem szabadítottad fel. Ha szeretnéd az erőforrásokat is felszabadítani, akkor a teljes eltávolítást kell választanod.

Kattints a Start menüre. Majd válaszd az Eszközök és nyomtatók gombot.

Az XPS dokumentum író végleges eltávolítása.

A végleges eltávolításhoz, indítsd el a Vezérlőpultot, kattints a Start menüre válaszd a Vezérlőpult gombot. Ha neked nem a lenti képen láthatóan jelenne meg a Vezérlőpult, akkor a Megtekintés a következők szerint sorban válts átt valamelyik ikon nézetre. Ezután keresd meg és kattints a Programok és Szolgáltatások ikonra.

A kattintás után megjelenő ablak bal oldalán keresd meg és kattints a Windows-szolgáltatások be- és kikapcsolása linkre. Majd a Windows szolgáltatások ablakban keresd meg az XPS szolgáltatások és az XPS-megjelenítő sort, és vedd ki a jelölőnégyzetből mindkét pipát. Ezután kattints az Ok gombra, a Windows még egy ablakban a türelmed kéri amíg eltávolítja a szolgáltatást. Ha végzet, bezárhatod a vezérlőpultot. Bár nem kötelező, de célszerű újra indítanod a gépet és innentől már felszabadul a szolgáltatáshoz kötött erőforrás, és a Dokumentum író sem jelenik meg a nyomtatók listájában.

A Microsoft XPS dokumentum író eltávolítása Windows 10 rendszerben.

Windows 10 rendszered van? Így távolítsd el az XPS Document Writer-t. Kattints a Start menüre, majd keresd meg és kattints a gépház ikonra.

Az Eszközök lapon kattints a Nyomtatók és szkennerek sorra a bal oldali listában. Ezután a jobb oldalon megjelenő eszközök között keresd meg a Microsoft XPS Documentum Writert. Kattints rá és az alatta megjelenő gombok közül válaszd ki és kattints az Eltávolítás gombra. Ezzel a nyomtatók listájából eltávolítottad az XPS dokumentum írót.

A gépház ablakában keresd meg és kattints az Eszközök ikonra.

A Microsoft XPS dokumentum író végleges eltávolítása Windows 10 alól.

Az Alkalmazások ablak jobb oldalán görgess le egészen az ablak aljáig, keresd meg és kattints a Kapcsolódó beállítások alatt a Programok és szolgáltatások linkre. A megjelenő Programok és szolgáltatások ablak tartalmát tekintve megegyezik a Windows 7 ben megszokottal. Itt is akár csak a Win7 esetén az ablak bal oldalán keresd meg és kattints a Windows szolgáltatások ki és bekapcsolása linkre.

A dokumentum író végleges eltávolításához a gépházban keresd meg és kattints az alkalmazások ikonra.

A Windows 10 szolgáltatások ablak tartalma eltér a win 7 től. Itt egymástól távolabb helyezkedik el a Microsoft XPS Documentum Writer és az XPS-megjelenítő szolgáltatás. Keresd meg a listában mindkettőt a sor elején a kijelölő négyzetből vedd ki a pipát mindkét szolgáltatásnál, majd befejezéshez kattints az OK gombra. Ezután a Windows elvégzi a módosításokat, és ha végzett a Windows 7-tel ellentétben most jelezni fogja, hogy újra kell indítani a számítógépet. Újraindítás után már szintén felszabadulnak a lefoglalt erőforrások, és a nyomtatók listájából itt is eltűnik az XPS dokumentum író.

 

 

Kérdésed van, vagy véleményed?

Itt lent a hozzászólások között írd meg.

l

 

Cikk értesítő

Hozzájárulok, hogy a pcegyszeregy.hu számomra e-mailt küldjön. NAIH-73026/2014.*
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*

Pin It on Pinterest

Share This